SoDI bíróság előtt cikkre linkelés miatt

Hétfőn megéltem életem első bírósági tárgyalását terheltként. A magyar jogviszonyok groteszkségét jelzi, hogy erre azért került sor, mert a régi blogomon a szokásos esti sajtószemle keretében olyan újságcikkre linkeltem, mely nem tetszett valakinek.

A jelek szerint még a feljelentőt is megtévesztették egyesek, mert a mai napig azt hiszi, hogy az ominózus cikket átvettem magamhoz, nem pusztán hivatkoztam rá.

A történet nagyon röviden úgy néz ki, hogy Kroko tanár úrnak 2009-ben gyermeke született: egy egészséges kislány. Pár héttel később jelentek meg a weblapján azok az írások, ahol videós bizonyítékok kíséretében számolt be arról: az édesanyja és annak családra megpróbálja elzárni őt a saját lányától. (Kroko YouTube-csatornáján megtekinthetőek ezek.)

Neked nincs kislányod. Nincs a neveden. – mondta a nagypapa Krokónak, amikor látni szerette volna a saját lányát, majd hozzátette: – Itt dögölhetsz meg a kapu előtt.

Egy másik esetben, amikor ugyancsak becsöngetett abból a célból, hogy lássa a kislányát, egy másik rokon közölte vele, hogy „ideje lenne abbahagyni a család zaklatását”, valamint azt is közölte a gyermekét látni szándékozó édesapával, hogy ő egy „rohadt állat”.

A konfliktus Kroko tanár úr elmondása szerint abból a szerencsétlen körülményből indult ki, hogy a gyermek születése egybeesett idős édesanyja lebetegedésével, aki ezért ápolásra szorult. Ebből Kroko beszámolója szerint a csecsemő édesanyja és szülei azt a következtetést vonták le, hogy mivel nem foglalkozik eleget a gyerekkel: Kroko saját megfogalmazásában: „nem adja be elfekvőbe az anyját”, nem alkalmas apának.

A további években jogi csatározások indultak el, Kroko harcolt a gyermekéért, aminek egyre tetemesebb gyámhivatali bírságok lettek a következményei a szabályszerű láthatás akadályozása miatt. Eközben az édesanyának állítólag több, mint egymillió forintja ment rá ügyvédi költségekre, aminek cserébe elérte ugyan a magyar világegyetem legalacsonyabb tartásdíjának: havi nagyjából 10 ezer forintnak a megállapítását, emellett viszont a vádlottak padjára jutott olyan nyilatkozatok miatt, amiket az ügyvédje írt meg neki.

A dolog mai állása szerint viszont már minden a legnagyobb rendben van, immár makulátlanul teljesül a gyermek heti háromszori láthatása Kroko tanár úr lakásán, sőt: sokszor még a kötelező kereten felül is sor kerül erre.

Nagymama azonban még így is tovább pereli Kroko tanár urat, és a jelek szerint mindenkit, aki foglalkozni mer az üggyel. Ebből lett most hétfőn az ellenem folyó bírósági tárgyalás.

Az eredeti három feljelentő közül a nagynéni nem jelent meg, így az ő vonatkozásában megszűnt az eljárás. A kislány édesanyja szintén nem jött el: a nagymama elmondása szerint igazolási kérelemmel fog előállni, mert csütörtök óta beteg a kislánya.

Nagymama tehát töretlenül keresi az igazát, azonban még a bíróság számára sem teljesen világos, hogy miért, ugyanis külön felszólításra sem tudott konkrétan sérelmes kifejezéseket kiemelni a kommentárokból, hanem úgy ahogy vannak, megjelölte sértőnek az egészet.

Nagymama elmondta, hogy ő a magyar államtól védelemre számított az olyan sértő és közönséges olvasói kommentárokkal szemben, amik az én blogomon megjelentek. Arra a kérdésre, hogy ha ilyeneket tapasztalt, miért nem lépett kapcsolatba velem, azt válaszolta: nem gondolta, hogy neki velem levelezgetnie kellene. Azt, hogy a törvény szerint felhasználói tartalmak folyamatos monitorozására egyetlen szolgáltató sem kötelezhető, így az olvasói hozzászólások lehetőségének bekapcsolása után én magam sem, és csak akkor van felelősségem, ha figyelmeztetés ellenére is fent hagyom a jogsértő tartalmat, majd nyilván el fogja neki magyarázni a bíróság.

Miután a feljelentő által becsatolt képernyőképeken nem látszik, az ügyet vezető bírósági titkár mintha kétségbe vonta volna, hogy az oldal alján valóban ott volt folyamatosan az email címem. Ezzel kapcsolatban javasoltam a rendőrlistás ügyemből a blog 2010-es mentését tartalmazó CD lemez beszerzését, mert az hiteles, ellenben ha én hoznék mentést a blogról, akkor azt úgy hamisíthatnám meg, ahogy akarom.

Szóba került még a sodika felhasználó. Elmondtam, hogy azt a legtöbbször valóban én használtam, de a Freeblog abban az időben ebből a szempontból nem volt egy túlságosan kiforrott rendszer: többféle lehetőséget is biztosított arra, hogy jóformán bárki bárki nevében írogasson.

Erre jött még rá a blogom feltörése 2009. decemberében, amikor konkrétan az történt, hogy a mindenhol következetesen használt jelszavam: kramalon, rossz kezekbe került.

Ekkor az első pont hamisításai súlyosbodtak azzal, hogy a rosszakaróim utólag is tetszés szerint bármit meg tudtak változtatni a blog bármelyik részében: beleértve az olvasói hozzászólások tartalmát.

Ám hiába ajánlottam a feljelentő nagymama figyelmébe az erről szóló kronologikus összeállításomat, nem tanúsított iránta fokozott érdeklődést.

Azzal kapcsolatban, hogy korábban másfél évig kerestek engem, megkérdezték tőlem, hogy milyen gyakran beszélek Kroko tanár úrral. Mondtam, hogy két-három hetente, de erről az ügyről nekem korábban nem szólt. Elsőként most nyáron szólt nekem, hogy a kislány anyja szeretne email útján kapcsolatba lépni velem, azonban akkor egyik helyről a másikra utaztam, és projekteknek is a közepén voltam, így beismertem, hogy ekkor valóban azt válaszoltam, hogy én most nem akarok a hölggyel levelezni.

A hétfői tárgyalás azon a ponton ért véget, hogy a feljelentővel nem tudtuk eldönteni: valóban átvettem-e Kroko tanár úr szóban forgó cikkét a blogomra, vagy sem.

A továbbiakról a bíróság később dönt.

By SoDI

Utoljára a trollokról

Tudom, hogy sokan nagyon unják, hogy folyamatosan a trollokról írok, és egyesek már úgy tekintenek rám, mint arra a furcsa fickóra, aki beleőrült, hogy néhány névtelen ember fórumozni merészel róla, esetleg pizzát rendel a nevében.

Emiatt ünnepélyesen megfogadom, hogy ez az utolsó alkalom, hogy a témával traktálom a közönséget. Egyetlen írásban, röviden összefoglalok mindent, amit egyáltalán érdemes róluk elmondani, és a jövőben csak ennél érdekesebb témákkal foglalkozom.

A történet nagyon röviden arról szól, hogy 2006-tól kezdve kezdtem el vezetni a sodi.freeblog.hu oldalon az első blogomat. Korábban az sg.hu politika rovatban fórumoztam, de ott megszűnt erre a lehetőség, amikor a Blaha Lujza téri rendőrautó felgyújtásáról publikáltam friss videókat. Az üzemeltetők nem akartak azzal a hírekbe kerülni, hogy ők az a közeg, ahol a rendbontók egyeztetnek egymással.

A SoDI-blog témája szerint az aktuális peres ügyeim alakulását követte nyomon, szkennelt dokumentumokkal.

  • 2006-ban a rendőrök kitalálták, hogy kővel dobáltam őket
  • egy zsidó alapítvány vezetője hamisított papírokkal milliókkal vert át
  • alperesi oldalon beavatkoztam a Gárda-perbe

Emellett érdekesebb tüntetésekről, bírósági tárgyalásokról készítettem egyetem melletti szabadidőmben rövid videós tudósításokat, és egyfajta sajtófigyelés keretében esténként leírtam a véleményem a világról.

Nemzeti radikális értékrendem miatt (mely mellé manapság a hazaszeretet jegyében minden ötödik magyar ember odaáll) valamiért egyre többek szemében lettem én a második számú „internetes náci”, Tomcat után. Emiatt az általános, csak politikai szereplőket, és társadalmi jelenségeket érintő, de személy szerint soha senkit nem bántó írásaim apropóján megjelentek azok az emberek, akik már a személyemet kezdték támadni. Ahogy az természetes, az ember a csúfolódás hallatán visszaszól.

Azonban amíg én kezdetektől fogva névvel és arccal vállaltam a véleményemet, a csúfolódók szerettek arc nélkül maradni, ezért jobb híján csak úgy tudtam visszaszólni nekik: hogy az „olyan emberekről” írtam, mint ők. Ebből alakult ki sorban, hogy én állítólag mindenkit csak sértegetni tudok: csoportban a zsidókat, a panellakókat, az első generációs értelmiségeket, másokat.

Ahogy telt az idő, ez a rám nehezedő nyomás egyre erősebb lett, annak ellenére, hogy személy szerint továbbra sem akadt egyetlen egy ember sem, akinek ártottam volna (mi sem jellemzőbb erre, mint hogy jelenleg is csupán mások által gyártott tartalmak miatt: Kroko tanár úr egy cikke miatt, és Hermán Péter egy rendőrlistája miatt folyik ellenem eljárás).

Amíg ezek a nyomások megmaradtak az internetes csúfolódás szintjén, szimplán visszaszóltam, azonban amikor sorban megtalálták rokonaimat, munkatársaimat, barátaimat, harcostársaimat, és különféle aljas trükkökkel próbáltak meg összeugrasztani velük, ráadásul ennek érdekében többször az informatikai rendszereimet is megtámadták, a helyemben bárki a rendőrségre rohant volna.

Én azonban még ekkor sem.

Nem tettem a mai napig, és nem is fogom soha.

Az egyetlen dolog, amit ilyenkor teszek, hogy felajánlom az aktuális áldozatnak: a rendelkezésére bocsátok minden birtokomban lévő információt az elkövetőkről, ha van ideje és kedve: rendszerezze őket, és lépjen fel ellenük, még talán azt is elmesélem, én hol kezdeném.

Kivétel nélkül mindegyik áldozat válasza az volt, hogy köszöni szépen, ő ebbe nem akar belekeveredni, illetve ilyesmi miatt nem akar rendőrségre mászkálni, jobb dolga is van ennél.

Nekem szintén akad értelmesebb elfoglaltságom is annál, mint hogy feljelentgetések töltsék ki a napjaimat, ez az oka annak, hogy a részemről semmiféle eljárás nem indult meg a trollok ellen. És nem is fog. Ha más nem akar erre időt szánni, márpedig senki nem akar, én sem fogok.

Ennyi a történet.

Egy békés ember története, aki még akkor sem védi meg magát, amikor a helyében már mindenki más így tenne.

Ez SoDI története.