Többen kérték, pár mondatban foglaljam össze a mai eseményeket.
Mi történt ma? Koppányos hölgy kilakoltatása. Reggel, mire odaértünk, az egész utcát lezárták a rendőrök. Az áldozat bent gázpalack felrobbantásával fenyegetőzött, erre kivonult a TEK. 20 perc várakozás után a végrehajtó kiállított egy papírt az eljárás halasztásáról. A hölgy férjét közben elvitte a mentő. A halasztás hírének csak pár percig örülhettünk, mert rögtön érkezett a hír, hogy ez csak egy csel volt, és csupán két órát halasztott a végrehajtó. Balogh Bélát közben elhurcolta a karhatalom. Átmentünk a IV. kerületi kapitányságra megérdeklődni, oda vitték-e, de kiderült, hogy nem. Közben a kilakoltatás helyszínéről sorban kezdték begyűjteni a többi hazafit is garázdaság indokával, ezért a biztonság kedvéért inkább eltávoztunk onnan, nehogy közülünk is lekapcsoljanak még valakit.
Az a kilakoltatott áldozat házában eközben még a szomszéd kismamát sem engedték vissza a saját lakásába, csecsemővel a karján. A közeli szociális otthonba irányították a rendőrök, mondván, ott tisztába tudja tenni a kicsit. Bent bombakereső kutyával vizsgálják át a lakást. Addig a végrehajtó is eljött onnan.
Az otthonvédő hazafiakat egyébként a jelek szerint a Gyorskocsi utcába szállították. Ez azért tűnik rossz hírnek, mert ki tudja, mi következik ezután, az ugyanis jellemzően előzetes-ház.
Az eseményről élőben közvetítettem.
Első 3 óra itt látható:
Az utolsó 1 óra 23 perc pedig itt:
SoDI